Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Babits Mihály: Fekete ország

 

Fekete országot álmodtam én,

 ahol minden fekete volt,

 minden fekete, de nem csak kívül:

 csontig, velőig fekete,

 fekete,

 fekete, fekete, fekete.

 Fekete ég és fekete tenger,

 fekete fák és fekete ház,

 fekete állat, fekete ember,

 fekete öröm, fekete gyász,

 fekete érc és fekete kő és

 fekete föld és fekete fák,

 fekete férfi, fekete nő és

 fekete, fekete, fekete világ.

 Áshatod íme, vághatod egyre

 az anyagot, mely lusta, tömör,

 fekete földbe, fekete hegybe

 csap csak a csáklyád, fúr be furód:

 s mélyre merítsd bár tintapatakját

 még feketébben árad, ömöl

 nézd a fü magját, nézd a fa makkját,

 gerle tojását, csíragolyót,

 fekete, fekete, fekete

 fekete kelme s fekete elme,

 fekete arc és fekete gond,

 fekete ér és fekete vér és

 fekete velő és fekete csont.

 Más szin a napfény vendég-máza,

 a nap a színek piktora mind:

 fekete bellül a földnek váza,

 nem a fény festi a fekete szint

 karcsu sugárecsetével

 nem:

 fekete az anyag rejtett lelke,

 jaj,

 fekete, fekete, fekete.