Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Füst Milán: Köd előttem, köd utánam...

2011.08.22

Mint akit hordó tetején a saját horkolása ébreszt,

Nem tudja, mint kerűlt oda,

Körötte pókok, dongafák s lábatlan bábok furcsa népe s fázik is…

Ugy ébredtem rá egykor én, hogy itt vagyok…

Ahonnan jöttem, – jobb dolgom volt ennél, esküszöm.

Lehettem bármiféle, tetszésem szerint s nem volt szivem,

De táncolhattam itt és ott… megértitek? Szeszélyes voltam, illanó

S ha elfáradtam, kis körömben bárhol bujtam el, – lappangtam titkosan.

Több rejtély volt a lét nekem s több édesség: oly jó volt álom mélye meleg köpenyed!

S időnként lengedezni zúzmarák felett, vagy lenni sajátmagam jégvirág

S pattogva, kerengőzve kivirágzani egy sötét ablakon.

Homályos udvar ez, amelyre gondolok.

Itt éltem én e lét előtt, tudom. E helyt rejtőzött álmatag’

Függőleges és lassú életem.

Egy asszony állt a kút előtt és bölcsőt ringatott…

S én néztem őt.