Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Füst Milán: Oh holdözön!

2011.08.22

A hídon batyuval megy át egy ember,

Ki bejárta Dániát… –

Az úton vénasszony fut át

És némán járkál egy komondor.

S ki titkot tud s fiakra gondol:

’Szürke kandúr lassan pislog,

Fénybe’ fürdik és dorombol.

 

És én és én? Hajó ha volnék, bóbitás,

Megállnék most a lusta fényen

S ringatnám magam kevélyen.

Elomlanék, mint senki más,

Megnyílnék Néki, mint a nő

És hallgatnék, akárcsak Ő.

 

Oh holdözön, te végtelen!

Nem ér fel hozzád értelem.

Miféle bűn a léted mélye,

Hogy jussod földünk annyi kéje? –

Sugárzik ott fenn s én hagyom.

Nem szólok semmit, ő se szól

S a hátam borsódzik nagyon.

 

Te felfaló, te bűvölő,

Vagy férfi-e, vagy lusta nő?

Anyám vagy-é, vagy kedvesem?

Bagoly vagy-é, vagy kerecsen?

Szépséggel étetsz, megzavarsz,

Fejemben mérgeket kavarsz.

Így jár, no lásd, megannyi nép,

Ki véled hold-viszonyba lép.