Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kürtszó az éjben

2010.03.27

Kürtszó az éjben

 

 

 

A gyérlámpájú sétatér fölött

 

Sápadtan ül a nedves őszi köd.

 

Ritkul, gomolyg, meg-megszakad, rezeg.

 

Minthogyha tépnék látatlan kezek.

 

 

 

Fenn...valahol...egy éhező zenész

 

Fuj kürtjén lassu, bús melódiát.

 

Az ablaka a puszta térre néz,

 

A dal a ködöt onnan zengi át.

 

 

 

Valami súlyos bánat van e dalban,

 

Valami tépő, gyilkos fájdalom.

 

Belemerül a köd vizébe halkan,

 

Majd mertörik az egyik házfalon.

 

 

 

Az emberek a téren mind megállnak,

 

Szemük a zengő ködbe néz meredten,

 

Úgy érzik: kürtje búg a nagy Halálnak,

 

S a hang most orvul a fejükre lebben.

 

 

 

A gyérlámpájú sétatér felett

 

A kürt tovább dalol, dalolva csábit.

 

Ki hallja hangját: mindent elfeled,

 

Csak tisztaságra, pihenésre vágyik.

 

 

 

A kürt zokog; majd egy futam remeg föl,

 
Mint vad sikoltás, mint egy szörnyü vád...
 

Egy életunt cseléd az emeletről

 
A kövezetre dobja le magát.