Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Halotti beszéd

HALOTTI BESZÉD

 

Mit tehetnék mást

beadom a kulcsot és elmondok mindent.

Olyan ártatlan vagyok mint a ma született csirke hátulján a fehér tojáshéjjal.

De nem így láttok ti engem legszebb perceimben sem.

Valahol az ócskapiacon talán a kaszárnya árnyékában

vagy a nagy cirkusz tájékán ahol sosem jártam

vagy a gyorsfényképész bódéjában láttok

kifeszitett mellel amint gyér szakállamat babrálom.

 

Legyen úgy ahogyan elképzelitek

nem mondok ellent

nem akarom a karmaimat mutogatni.

Naponta későn kelek s mielőtt hozzákezdenék máris viszolygok a munkától.

Szeretem a gyerekeimet mivel nem születtek meg

barátaimmal azonban hadilábon állok.

Sokat kotyognak vagy némán bámulnak a világba

amit ismerni szeretnének s ha elindulnak felé

sírva visszafordulnak mert az út feltöri lábukat.

Gyámoltalanabbak mint én

s mégis én vagyok a leggyámoltalanabb.

 

margin: 0in 0in 0ptdiv style=/divfont size=/font

Mentem akkor az utcán egyedül

szinte gólyalábakon és kiszáradt torokkal.

Egy kocsi után mentem amely halottat ringatott galoppban.

Nekem kellett elparentálnom

mivel tudták hogy költő vagyok.

 

És én mondtam

ó ez a halott olyan mint a rémregények börtönszökevénye

egy hosszú lélegzetvétel után ránkhagyta minden kacatját

vérző emlékeit elfojtott szónoklatait

számlálatlan ivadékát imáit és bűneit.

Valahol a harangok is szóltak felettem.

Bim-bam mondták bim-bam

nemsokára kitavaszodik mondták

és a világ újjá szüli magát.

Megváltókat és álcázott striciket emel ki a sötétből

akik a mezők szűz virágaihoz lesznek hasonlóak.

S ezt mind neki a halottnak köszönhetjük.

 

Ismét én következtem és mondtam a magamét.

De már nem a halottról hanem az élőkről

akik levett kalappal hunyorogtak és a nők szájukba tömték zsebkendőjüket.

Ő elment mondtam a kulcslyukon bújt át

és így ő lett az igazi szerencsefi.

Mezítelen testtel gyötrelmek nélkül elment

a tér korlátain és az idő örvényein túlra.

Mi pedig itt maradtunk a hétköznapok súlyos terheivel

amiket a vállunkon ölünkben a fogaink közt hordunk.

Miért is magasztalnám a halott érdemeit aki megszökött a kulcslyukon át

s most békén mondhatnám elégedetten fekszik a föld alatt.

 

Valamennyien begubóztak

senki sem tapsolta meg beszédem.