Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magányos fa a parton

Ne csapj le rám, fejsze, ne sodorj magaddal szél

egyedül állok itt, akár az elátkozott

s tudom, panaszaimat sem hallja meg senki

miket tagjaim remegései kisérnek.

Valaha erdő állhatott itt és körülvettek

testvéreim, hozzám hasonló valamennyi

örömük és bánatuk olyan, mint az enyém

összedugtuk fejünket s száz erős karjukkal

megsimogattak, miközben bársony rügy fakadt

és illatos virág nyílott rajtuk nevetve.

 

Miért ily haragot tartó felettem az ég

gyökereim miért tengnek a málló homokban?

Lám, egyik évszak elvonul a másik után

és megvénülök majd anélkül, hogy egyszeris

vőlegény, vagy szép menyasszony lehettem volna.

Milyen lehet a világ e holt partokon túl?

Olykor benézek a ringó folyó tükrébe

s látom nem kellhetek én már többé senkinek

csak állok itt az éhes, zümmögő legyek között

s kegyetlen viharok tépik sárgult fürtjeim.