Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szerény hitvallás

SZERÉNY HITVALLÁS

 

Mi mindent igértek nekem. Mi mindentől meghaltam már és mi mindentől újból feltámadtam. Az út körbe forog alattam, úgy érzem, vasketrecben élek, ami belül van, az az enyém, ami kívül maradt, konok ellenségem. Így fogamzott meg bennem a lázadás magja, amiből az a szép fa lett, amit közönséges halandók bitófának neveznek.

 

Átkozott kötelén hányan adták ki lelküket s éppen ezért hányan lettek közülük halhatatlanokká. Egy ideig a juhok tarló földjén kódorognak céltalan, majd új otthonra lelnek, kitárulnak előttük a szívek és agyak, védőik és magasztalóik lesznek. Később a legmagasabb csúcsok magukhoz vonzzák őket olyannyira, hogy a vakok előtt is láthatókká válnak. A mélységet, magasságot egyszerre birtokolják. A mi fülünkkel hallgatóznak, a mi ajkunkkal énekelnek. Felszállnak a madarakkal és visszahullnak az esővel. Megesszük őket kenyér helyett s olykor kirókázzuk, de ez már nem változtat az ő felmérhetetlen, kifürkészhetetlen pályájukon. Mindezt tapasztalatból tudom. Nem mintha magam is halhatatlan lennék, de mert hiszek bennük, az elérhetetlenekben, az utánozhatatlanokban, a semmi létezéséből valókban. Fényjelekkel szólítanak a sötétből, s a magam profán nyelvén válaszolok olyan félreérthetetlenül, mint a gyümölcseivel terhelt fa, mint egy hímszarvas, akit még nem hagyott el a csorda. 

Hiszek bennük és tagadom a lehetetlen nem létezhetőségét.
 

Kihirdetem, hogy nem vagyok szolga, sosem is nyaltam meg senkinek a talpát.
 

Megígérem, ha majd Istenemhez indulok, nem állok meg félúton.
 

Nincs okom félelemre. Mi mindentől meghaltam már és mi mindentől újból feltámadtam.